• DELTA Ház Ingatlaniroda
  • 2120 Dunakeszi, Dózsa György tér 15.
  • Telefon: +36-27-633-520
  • Fax: +36-27-633-521
  • E-mail: info@dunakeszi-ingatlan.hu

Folytatódnak az útépítések Dunakeszin

2011-02-02

Dunakeszi Város Önkormányzata 2006-ig intenzív útépítési programot valósított meg, a belterületi földutak 70 százalékát szilárd burkolattal látta el. A 2006-os választások után a város azzal szembesült, amivel az egész ország, vagyis a megszorítások következtében évente 100 millió forint kiesett a város költségvetéséből.

A 2010-es kormányváltás és az ország új költségvetésében a megemelt normatíva most újra lehetővé teszi, hogy Dunakeszin egy tervezhető jövőképet állítson a városvezetés a lakosok elé.

A 2010 októberében megválasztott önkormányzati testület közösen kidolgozta és elfogadta, hogy az összes, a város részéről megépítésre szánt utcát a következő négy évben leaszfaltozza. Az ülésen a képviselők elfogadták az útépítés szabályozásáról szóló rendeletet, amely szerint az útépítéseket a költségvetésből, pályázati forrásokból, valamint lakossági önerőből valósítja meg a város.

A lakossági hozzájárulás mértéke az érintett utcákon telkenként, 2011. október 30-a utáni befizetés esetén 80 000 forint. Amennyiben 2011. október 30-ig a költségek kiegyenlítése megtörténik, úgy a hozzájárulás mértéke 60 000 forintra mérséklődik. 2011. május 31-ig történő befizetés esetén az összeg 40 000 forintra, a felére csökken. A Szociális Bizottság a rászorultaknak 1 éves részletfizetési lehetőséget biztosíthat. Aki korábban az alapítvány részére befizette a hozzájárulást, annak természetesen már nem kell fizetnie. 

Útépítések ütemterve:

2011
Hargita u., Vereckei u., Kisalagi u.,Szántó u.,Andrássy u.,Hóvirág u.,Júlia u.,Tünde u.,Barázda u., Mihály u., László köz, Petőfi u., Kikelet utca 

2012
Csomádi u., Liszt Ferenc u., Wass Albert u., Déryné u., Prága u., Anna u., Csuta Ferenc u., Erzsébet u., Hesp u., Hitch u., Kincsem u., Magdolna u.,Torony köz, Tátra u., Budai Nagy Antal köz, Örvény u., Szák u., Üdülő u. 

2013
Kárpát u., Klapka György u (Tábor u. Sólyom u. között), Gitár u., Albert u., Ágnes u., Lilla u., Piroska u., Klapka György u.(Görgey u. Dobó u. között), Kagyló köz, Kagyló u., Római u., Tavasz u.,Tutaj u. 

2014
Percel Mór u., Mikes Kelemen u., Rákóczi út (Határ u. Forgács u. között), Pilinszky János u., Nyereg köz, Gida u., Táltos u., Fóti köz, Pacsirta u., Klimscha Albert u., Sajdik Sándor u., Fóti úti fenyves, Zsófia u., Kossuth köz, Kis u., Hullám u., Katonadomb sor, Lejtő utca, Örvény köz, Fő út Liget u. és Rév út közötti szervízútja.

Forrás: dunakeszi.hu

2010 © DELTA Ház Ingatlaniroda - Eladó, kiadó, bérbeadó ingatlanok.
Minden DELTA Ingatlaniroda jogilag és pénzügyileg önálló.
DELTA Ingatlaniroda Hálózat - www.ingatlan-katalogus.hu Planum-Comp Kft.

DELTA Ház Ingatlaniroda
2120 Dunakeszi, Dózsa György tér 15.
Iroda: +36-27-633-520
Fax: +36-27-633-521
E-mail: info@dunakeszi-ingatlan.hu

::: Adatvédelmi tájékoztató :::